"Végeztemhaccáz"

Komolyan, én is nehezen bírom feldolgozni, de a hír igaz: feltöltöttem Merire a kalózos utolsó fejezetét. Még jelentkezem, de most tényleg hulla vagyok. És furcsán érzem magam, mert a kalózossal most már nincs több dolgom, csak izgatottan várni, hogy mit szóltok a fináléhoz.

Kalózok!

Ez már tényleg a vég. Készül az utolsó fejezet, és piszkosul izgulok, hogy mit fogtok szólni. Holnap töltöm, még mielőtt Meri elkezdeni megújulni, és ideiglenesen betiltaná a feltöltéseket. Ti is izgultok? Ki a nagy kedvenc? Mit gondoltok, ki éli túl, és kit kell vitorlába varrni a történet végén?

Nem szoktam ilyet, de kivételesen cseppentek ide egy kis ízelítőt:

Artful eltette a kését, és előhúzott övéből egy méretes flintát, majd golyó és puskapor után tapogatózott az egyik szütyőjében.

– Gyerünk, kölyök! Mondd el a fiúknak, hogy mit tettél! – Tony behúzta a nyakát, és végignézett a csatatéren sorakozó, mogorva, véres képű kalózokon. Dingnél megakadt a tekintete, és hirtelen elsápadt.

– Én… – megpróbálta kiszabadítani a vállát Jeff szorításából, de a vörös kendős vasmarokkal tartotta.

– Hangosan, hogy mindenki hallja! – dörrent rá Artful, mire a fiú összerezzent.

– Én… segítettem megszökni Reezo hadnagynak – motyogta az orra alatt.

– Azt mondtam úgy, hogy mindenki hallja – parancsolta Artful, miközben betömködte a fojtást a fegyvere csövébe.

– Segítettem megszökni Reezo hadnagynak – nyögte Tony valamivel hangosabban, mire a kalózok felmorajlottak.

– Önszántadból?

Felkaptam a fejem, hátha sikerül elcsípnem a fiú pillantását, de Tony nem nézett felém. Nagyot nyelt, aztán kihúzta magát.

 – Igen, önszántamból. Leva még csak nem is kérte a segítségemet. Ő Fredet kérte, de Fred nem akart segíteni. Én megkedveltem a hadnagyot. Ő nem gonosz. Nem akartam, hogy megöld, kapitány. Úgyhogy megszöktettem. Altatót kevertem az ebédbe, aztán kieveztem a hadnaggyal a szigetre, teljesen egyedül. A csónakot is én rejtettem el. És egyáltalán nem bánom. Akkor sem, ha agyon lősz.

– És még büszke is rá a tökmag – dörmögte valaki félhangosan, mire többen morogtak valamit.

– Az ördögbe, Artful! – bődült Ding. – Muszáj ezt most?

– Azt akarom, hogy az összes kutya lássa – mondta Daniel, miközben felhúzta a kakast. – Ez a fiú még nincs tíz esztendős, mégis vette magának a bátorságot, hogy megszöktesse a foglyomat. Reezo kibaszott kölykét. És még csak nem is bánja. Van vér a pucájában, de ha a bátorsághoz egy cseppnyi ész sem párosul… – Artful célra tartott, én pedig felszisszentem.

Végső hajrá

Friss fejezet érkezett: Meri, amiben Leva igyekszik megmutatni, hogy képes normálisan is viselkedni, ha muszáj, több kevesebb sikerrel.

De akárhogy húzom is, be kell vallanom, hogy ez az utolsó fejezetek egyike. A cselekményből már nagyon kevés van hátra (kb. három fejezetnyi, ha nem húzom megint túl a párbeszédeket), és egyszerre szomorít el és tesz izgatottá, mert nagyon várom, hogy mit fogtok szólni a befejezéshez, de gőzöm sincs, hogy mi lesz velem, ha egyszer tényleg a végére érek. (Nyilván nekilátok az újabb Levás történetnek, és befejezem a magyar lányosat, de akkor is.)

De még ne pityeregjen senki, elvégre még csak most indul a nagy hajrá.