Már régóta nem volt friss ebből, hát most. Fogadjátok szeretettel, mert sokat szenvedtem vele. Az eleje döcögősen indult, a végén pedig alig bírtam leállítani a betűözönt. Remélem, nem lett kapkodós. Jó olvasást! :O)
Még
két csapat érkezett Kárbunba aznap, de Kina egyikben sem volt. Nem is
számítottam rá igazából, de reméltem, hogy valaki tud róla valamit. A két
csapat közül az egyik az én világomból való gyerekekből állt. Vacsoránál
gondolkodás nélkül közéjük ültem, hogy kérdezősködhessek. Onnan jöttek, abból a
várból, ahová nekem is érkeznem kellett volna. Akadt köztük, aki emlékezett
Maetre, és Sebő tanár úrra is, de Kinára senki. Étvágytalanul ültem vissza a
helyemre, és görnyedtem a tányérom fölé. Néhány órával korábban szinte bármit
megadtam volna a tálkányi ragacsos kásáért, de a hallottakon rágódva már egy
falat sem ment le a torkomon. Akkor fordult meg először a fejemben, hogy talán
tévedtem. Lehet, hogy Kina nem a Toborzók keresésére indult azon a reggelen,
hanem valamelyik barátjához ment át, hiszen neki - velem ellentétben - rengeteg
barátja volt. "Lehet, hogy még
mindig otthon van. Lehet, hogy teljesen fölöslegesen álltam be a táncba.
Basszus… Vajon keresnek? Arci elmondta, hogy hová indultam? És Nol? Észrevette
egyáltalán, hogy eltűntem, vagy már megzakkant az egész napos
számítógépezéstől? Hiányzom neki? Mit keresek itt?"
